E:D Béta 1.4 teszt – Új Űrhajók

E:D Béta 1.4 teszt – Új Űrhajók

Hivatalosan 2014. december 16-án  nyíltak meg az ED univerzum kapui. Kezdéskor ugyan kicsit szegényes volt a hajóválasztékunk, de akkor még elnéztük ezt a hiányosságot, mivel mindenki az indulás lázában égett. Az azóta eltelt idő alatt rendesen hozták a fejlesztők a beígért új hajótípusokat. Ezzel meg is érkeztünk jelen cikkünk tartalmához. Új patch, új hajók.

A jelenleg is futó 1.4-es béta tesztben három új hajótípussal is találkozhatunk, melyek az alsó és középkategóriába érkeznek (a CQC arénával érkező F63 Condor eddig nem jelent meg az alapjátékban). Mivel a föderációs tábort eddig elhanyagolták, ezért két újoncot is köszönthetnek soraikban. A harmadik hajó egy birodalmi könnyű vadászgép lesz. Lássuk az új versenyzőket!

FEDERAL GUNSHIP

Federal Gunship

A sokak által “kedvelt” Federal Dropship nem igazán váltotta be a hozzáfűzött reményeket (bár célpontként jól muzsikált), ezért nekiálltak a mérnökök és feltuningolták az öreg Dropshipet. Így született meg a Federal Gunship. Kívülről úgy néz ki, mintha keresztezték volna a Diamondbacket és a Federal Dropshipet. Ezáltal kicsit javítottak a Dropship baltával faragott külsejéhez képest, de még mindig messze van a széptől. Megerősítették a fegyverzetét (+2db small fegyverpont),  egy számmal nagyobb Power Distributort (7-es) , Sensort (5-ös) és Shield Generatort (6-os) kapott. Elmondhatjuk, hogy az elődhöz képest jó munkát végeztek a tervezők.

Mivel a Dropshipre utólag mi is feltehetünk 6-s Shield Generatort, ezért ez utóbbi nem igazi előrelépés.  Cserébe elvettek két internal modult, így 5db-al kell gazdálkodnunk. Egy fullra felszerelt combat Gunshipnek kb. 13 fényév az ugrótávolsága, ami nem mondható soknak. Másik probléma a sebessége, ugyanis nagyon lassú. Maxos (6A) Thrusterrel 188-as végsebességet és 309-es boost sebességet értem el. Azt nem mondanám, hogy könnyen fordul, de egy kicsit jobban manőverezhető lett, mint a Dropship. Közepes méretével, outpostokra is le tudunk szállni vele. Kimondottan jól sikerült a fegyverek elhelyezése és nagyon jó kilátás nyílik a kabinból. Szerencsére nem követték el azt a hibát, amit a Fer-de-Lance esetében. A plusz két fegyverrel még nagyobb tűzerőt kaptunk, ráadásul a megnövelt Distributor ki is tudja szolgálni a fegyvereket. Arra viszont vigyázni kell, hogy ha túl sok energiafegyvert pakolunk fel, akkor könnyen túlfűthetjük a hajót, illetve nem marad elég energiánk a többi modul számára! Mint írtam, az elődhöz képest sokat javult ez a hajó. Viszont önmagába nézve, még mindig az a véleményem, hogy a Federal Gunship egy terhes víziló könnyedségével mozog, ezért hiába a sok fegyver és erős pajzs. Ettől függetlenül nagyon sokat fog számítani a végleges ára (a béta alatt töredékáron juthatunk hozzá). Láttam már a neten több mint 35.000.000 CR-es alapárat, amit nagyon soknak tartok ezért a hajóért.

FRISSíTÉS: a Federal Gunship alapára a GalNet hírek alapján 45,814,000 CR lesz majd megjelenéskor, sebessége 170 boost sebessége 280. Megvásárlásához  Ensign vagy magasabb Szövetséges (Federal) rang szükséges.

FEDERAL ASSAULT SHIP

Federal Assault Ship

Külsejét nagymértékben örökölte a Gunshiptől, mivel a kistestvérének szánták. Szerencsére érezték a tervezők, hogy a Gunship “úszó erőd” stílusa nem mindenkinek fog bejönni, ezért megalkották a fürgébb változatát is. Ez lett a Federal Assault Ship. A kilátás itt is tökéletes, ugyan úgy mint a fegyverelrendezés. Közepes platformot használ, ezért outpostokon is tudjuk használni. A sebesség oltárán áldozni kellett, ezért lecsökkentették a fegyverpontok számát 7-ről 4-re.

Ettől még nem kell lebecsülni az Assault Ship tűzerejét, ugyanis 2db nagy és 2db közepes fegyvert tud hordozni, ami félelmetes ellenféllé teszi. Elég ha a Vulture 2db nagy fegyverére gondolunk. Ráadásul internal modulból eggyel többet kapunk (6db) mint a Gunship, még ha kisebbeket is. Kimondottan jól manőverezhető (kb. mint a Vulture) és elég gyors a 243-as végsebességével és 405-ös boost sebességével. Ugyanakkor elfogadható erősségű pajzsot és fegyvereket kapott, valamint az ugrótávolsága is jónak mondható. Fullos modulokkal, combat konfigurációval 17 fényévre tud ugrani. Úgy gondolom, hogy ez a hajó sokaknak el fogja nyerni a tetszését, mivel nagyon jól kiegyensúlyozták. Ráadásul közel a felébe fog kerülni mint egy Gunship, ami még vonzóbbá teszi az Assault Shipet.

FRISSíTÉS: a Federal Assault Ship alapára a GalNet hírek alapján 19,814,205 CR lesz majd megjelenéskor, sebessége 210 boost sebessége 350. Megvásárlásához  Chief Petty Officer vagy magasabb Szövetséges (Federal) rang szükséges.

IMPERIAL EAGLE

Imperial Eagle

Ismét jól jártak a birodalmiak, mivel egy gyönyörű, könnyű vadásszal gyarapodott a flottájuk. Az eredeti Eagle ráncfelvarrott változata kicsit marconább külsőt kapott, ami kimondottan jót tett neki. A szép külső mellett belső tuningon is átesett az Imperial Eagle. A Power Plantot megnövelték 3-as méretűre és az egyik kis fegyverpontot lecserélték közepesre. Így 2db kicsi és 1db közepes fegyvert használhatunk, ami minimális tűzerő növekedéssel jár. A közepes fegyver a hajó tetején kapott helyet, a két kicsi pedig a hasán ami a gyakorlatban jó elrendezésnek bizonyult.

Az energiagazdálkodás megfelelő beállításaival Shield Boostert és Shield Cell Bankot is használhatunk, ami szintén javít az összképen. Persze ettől még nem fogunk Anacondákra vadászni vele, de nem is arra való. Bár én nem érzékeltem, de elvileg kicsit visszavették a manőverezhetőségét. Az Imperial Eagle nagyon gyors. A végsebessége 317 és 420 a boost sebessége, ami kimagasló fordulékonyságával együtt a legnagyobb erénye harc közben. Az ugrótávolsága is rendben van. Több mint 16 fényévre tudtam ugrani, fullos combat modulokkal. Hogy ne legyen minden szép és jó, tesztelés közben azt tapasztaltam, hogy hajlamos a túlmelegedésre. Harc közben, gyakori boost használattal rendszeresen jött a figyelmeztetés, hogy elértem a kritikus hőmérsékletet. Igaz, hogy három pulse lézert használtam, de akkor sem kéne ennyire túlmelegednie. Remélem, hogy ezt javítani fogják a végleges verzióban. Ennek a tuningnak rendesen megkérik az árát. Ha minden igaz, akkor több mint a duplájába (110.000 CR+) fog kerülni mint egy Eagle, ami itt is felveti a kérdést, hogy megéri-e?

FRISSíTÉS: az Imperial Eagle alapára a GalNet hírek alapján 110,825 CR lesz majd megjelenéskor, sebessége 300 boost sebessége 400. Megvásárlásához  Outsider vagy magasabb Birodalmi (Imperial) rang szükséges.

Ezzel a három új hajóval átlépjük a bűvös húszast. Konkrétan 23 repülhető hajónk lesz és ezzel még nincs vége! Idén további új típusok is érkeznek. Reméljük, hogy a folytatásban már befut a sokak által várt Panther Clipper és Federal Corvette is!

Információ a szerzőről

Duvi

Én vagyok a csapat átlagéletkorának a megrontója, mind a 48 évemmel :) Egy öreg nyomdász, akinek kimaradt az életéből az első Elite, pedig már volt gépem akkoriban. Szeretem a sci-fit és a Pc-s játékokat. Első gépem egy Intel DX4-es Pc volt......

Jelentkezzen be, kapitány!