E:D Horizons Kérdezz-felelek – David Brabennel

E:D Horizons Kérdezz-felelek – David Brabennel

Az alábbiakban a napokban Edward Lewis által, David Brabennel készített interjúból olvashattok. Próbáltuk az érdekesebb dolgokat kimazsolázni nektek, reméljük elnyeri tetszéseteket! Akkor lássuk.

Kérdés: Van már dátum a Horizons megjelenésre?
Válasz: Két fázist tervezünk jelenleg, az első 1.5 béta indulása November 9-én kezdődő héten, a Horizons béta (ami a 2.0 kiadásnak felel meg) November 24-re várható, amennyiben tartani tudjuk az ütemtervet.

Kérdés: Lesz-e lehetősegünk AI (számítógépes intelligencia) által vezérelt Wing társat / űrhajónk irányításában segédkező legénységet felbérelni?
Válasz: Igen, tervbe van véve. Ezt a Seasons 2 során fogjuk majd megvalósítani, hogy pontosan mikor, még nem tudjuk. Ez a funkció közvetlenül integrálódik a nagyobb számú legénység által irányítótt hajók, a hajókról indítható, hordozható könnyű vadászok fejlesztési irányba. Főleg azok számára lesz érdekes, akik egyedül játszanak.

Kérdés: Lesz-e bolygó felszíni térkép (Planetary Map)? Hasonló, mint a Rendszer Térkép (System Map), vagy Galaxis Térkép (Galaxy Map)?
Válasz: A válasz igen, lesz. Ez egy egyszerűbb, sematikus térkép lesz.

Kérdés: A bolygók körüli gyűrűk vetnek-e árnyékot majd a felszínre?
Válasz: Igen, érkezni fog, hogy mikor azt egyelőre nem tudjuk. Sorrendet kell felállítanunk a különböző munkák között, és előre vesszük azokat amelyek segítik a játék élményt, de mindenképpen szeretnénk ezt megvalósítani.

Kérdés: Tervbe van-e véve valamiféle Guild rendszer fejlesztése, aminek használatával a játékos csoportok könnyebben kezelhetik tagjaikat, céljaikat?
Válasz: Igen, de… ebben az irányba haladunk, de ennek megvalósítását mi másképp képzeljük el, mint amit más játékokban találhattok.

Kérdés: Milyen eszközöket tudunk majd előállítani?
Válasz: Nagyon sok dolog jön majd, néhány nagyon egyszerű dolgot találhattok már a 2.0-ban is. A teljes craft rendszer azonban az ezt követő frissítések valamelyikében fog érkezni majd.

Kérdés: Együttműködik majd az Oculust Rift DK2-t az SRV-vel? Ha igen, hogy oldották meg a lövegtorony használatát?
Válasz: Igen, támogatni fogja. Hogy oldottuk meg a lövegtoronyra váltást? Hát, megnyomsz egy gombot…. :) a viccet félretéve a váltás nagyon gyors és természetes. Úgy kell elképzelni, mintha lenne egy kamera a lövegtorony tetején, amit a fejmozgásunkkal kezelhetünk. Eléggé természetesnek hat.

Kérdés: Mi lesz a cápafog hajófestéssel a Python-ra?
Válasz: Igen, láttam, nagyon tetszik! Foglalkozunk vele, hogy minél többféle hajóra, érdekesebbnél érdekesebb hajófestéseket készítsünk.

Kérdés: ASP Scout. Ez lesz az ASP katonai változata amiről az Explorer-t terveztek, vagy egy másik változata a katonai típusnak?
Válasz: Ez egy másik típusa lesz az ASP-nek. Úgy kell gondolni rá, mint az ASP egy lebutított változatára. Például nem lesz olyan szárnya, de ettől függően nagyon jó hajó lesz és természetesen olcsóbb is.

Kérdés: Mikor látunk majd jeletős frissítéseket az alap játékhoz? Fejvadászat és a kalózkodás még mindig ugyanaz, mint a játék megjelenésekor. 
Válasz: Ez nem teljesen igaz. Az igaz, hogy a kalózkodás lényege nem változott, de ahogy a kalózkodást végre hajtjuk, az fejlődött, változott. Ugyanez igaz a fejvadászatra is, gazdagabb, változatosabb lett. Csak úgy, mint a bányászat, amelyet sokan pozitív változásnak ítéltek meg. Szóval lassan, kis léptékben fejlődnek ezek a dolgok, de ne várjatok hatalmas változást ezekben egy éjszaka alatt. Finomítjuk, változatosabbá tesszük őket, amint lehetőségünk nyílik rá.

Kérdés: Hogy tudjuk irányítani majd a lövegtornyot HOTAS-al (SRV-re vonatkozóan)?
Válasz: Az irányítás teljesen személyre szabható, külön beállítási lehetőségünk lesz rá, így függetlenül állítható lesz a hajó irányításától. Az irányítás természetesnek hat, nem emlékszem, hogy problémát okozott volna átállni rá. Ha van gamepad-od, beállíthatod az SRV / lövegtorony irányítását rá, így a HOTAS, joystick mellett használhatod ezt is a bolygófelszíni irányítás során, ha Neked így kényelmesebb. Ezeket az irányítási módokat tovább teszteljük, finomítjuk majd a béta tesztelés és visszajelzéseitek alapján.

Kérdés: Tervbe van-e véve az űrben található égitestek, jelenségek kibővítése?
Válasz: Imádom az ilyen dolgokat! Mint például az akkréciós korong a fekete lyukak körül. Nem minden fekete lyuk körül van ilyen. Bár sokan szeretnék, hogy legyen ilyen minden fekete lyuk körül, mint az Interstellar című filmben. Ez olyasvalami, amit szeretnénk majd létrehozni, hasonlóan mint a bolygók körüli aszteroida gyűrű árnyéka a bolygófelszínen. Van egy hosszú listánk, amiket meg szeretnénk valósítani, de ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy ezek hogy illeszthetőek be a játékmenetbe. Ezt jól kell megoldanunk, mielőtt ilyen és hasonló bővítéseket hozunk be a játékba. Jönni fognak, mint például a közepes méretű aszteroidák is, amelyek a Horizons-al érkeznek majd.

Kérdés: Az E:D, MMORPG?
Válasz: Azt hiszem a probléma az, hogy mindenki mást ért MMORPG alatt. Úgy gondolom, hogy E:D masszív nagyon sok tekintetben, például nagyon sok játékosunk van, akik egy időben, ugyanazon univerzumban léteznek. Természetesen, mint minden más MMO-ban, nálunk is van instance rendszer. A kérdés, hogy hol húzod meg a határt. Jelenleg 32 játékos és NPC lehet egy instance-ban. Feljebb tudunk menni evvel a számmal, ha kevesebb NPC-t engedélyezünk, vagy ha a játékosoknak tökéletes Internet kapcsolata lenne. Ha nem akarnánk leszállni a felszínre, jóval magasabbra tudnánk ezt a számot feltornászni. Pont ez a lényeg, hogy hogy egyensúlyozzuk ezt ki. Jelentős adatmennyiséget kell kezelnünk mindeközben a minőségre, a játék élményre is figyelnünk kell. Ennek fényében úgy gondolom, hogy idővel növeljük majd ezt a számot. MMO vagyunk? Úgy gondolom, hogy majdnem minden tekintetben azok.
RPG szempontból nem valószínű, hogy azok vagyunk, mivel nincs karakter fejlődés, de ennek ellenére sokan szerepet játszanak az E:D-ben.

Kérdés: Fontolóra veszik-e force feedback játékvezérlők kezelését?
Válasz: Ezt nagyszerű dolog lenne megvalósítani. Igen, támogatnunk kellene ezeket az eszközöket.

Kérdés: Gondolta volna 1984-ben, amikor az eredeti Elite-et megalkotta, hogy egyszer majd a jelenlegi formájában fog pompázni amit megálmodott?
Válasz: Természetesen! :) Ez a vicces dolog, a képzeletben, minden játék tökéletes a fejedben! Mindent megvalósít, akár a valóságban. Hibátlan a valóságban?  Valójában nem, de elégedett vagyok avval ahol vagyunk, és amerre tartunk. Még olyan sok mindent szeretnénk megvalósítani! Például a bolygók csak egy részére tudunk majd leszállni. Egyelőre. Tehát sok minden jönni fog majd még, szóval a képzelet nagyszerű dolog!

Kérdés: A bolygó felszínen található létesítmények (állomások, előőrsök, stb.) procedurális eljárással készülnek, hány különböző félét fogunk látni majd?
Válasz: Több különbözőféle dolog található majd a felszínen – előőrsök, űrkikötők, amelyeken landolhattok majd. Néhány videót is vettünk fel erről nektek korábban (a videóban 23:47-nél, a fordító). Ezt a videót ma vettük fel, ahol egy felszíni űrkikötőt járunk körbe egy SRV-vel. Ezek a létesítmények elég nagyok, és különböző félék – ahogy a videóban is látható hatalmas kiterjedésűek is lehetnek. Más az érzet, mint az űrben, mivel itt van környezet, és ez kihangsúlyozza a méretet, ezáltal több variációt is enged meg, mint az űrben található építmények.
Többször kaptam olyan kérdést, hogy mindezt bejárhatjuk-e majd egyedül is. Természetesen igen. Sőt, sok esetben tűzvonal alatt tudunk majd bejutni egy-egy ilyen létesítménybe. Több ilyen installáció hatalmas, űrhajók ellen irányuló fegyverzettel van ellátva. Ezek a fegyverek alkalmatlanok az SRV-k ellen (nem tudnak annyira alacsonyra célozni, főleg, ha kihasználjuk a környezet adta lehetőségeket), ha avval közelítjük meg az ilyen épület csoportokat. Az ilyen esetekre vannak kisebb védelmi egységek, például az Őrszemek (Skimmers), amelyet korábban bemutattunk már, akik utána tudnak jönni. Az Őrszemekkel azonban el tudunk majd bánni az SRV-vel is. Ezen kívül lesznek más módjai is, az SRV elleni védekezésnek.
Tehát bejuthatunk a bázisra a buggy-val, és kiiktathatjuk a generátort, aminek eredményeként láthatjuk, hogy a bázison kialszanak a fények. De nem csak a fények, a védelmi fegyverek energia ellátása is kiiktatódik ezáltal. Így aztán lehívhatjuk majd a hajónkat, vagy barátainkat, és nekiállhatunk a következő feladatnak, akármi is legyen majd az. Tehát sok ilyen dolog hozzáad majd a variációhoz. Nyilván ezek sem biztosítanak végtelen lehetőséget, de nagyon-nagyon sokféle különböző dolgot készítettünk. És nem csak egyet rendszerenként, vagy bolygónként, hanem többet, sokkal többet is találhatunk majd a felszínen.
Nem csak felszíni űrállomásokat, titkos bázisokat is találhatunk majd. Izgatottan várjuk felfedezéseiteket! :)
Új in-game videó (27:38-nál, a fordító) ami egy Cobra belsejéből indul. Itt egy felszíni űrállomást láthatunk, ahol még egyszer látható a méretarány, hogy milyen hatalmas is lehet egy-egy ilyen létesítmény. 28:50-nél látható narancssárga színben pompázó radiátorokat láthatunk. Azok akik nem tudnák, nincs hő elvezetés az űrben. Használható a talaj hűtésre – amit használnak is, de a legtöbb ilyen előre megépített, ide szállított építmény hűtésének legjobb módja radiátorokon, hőpumpákon keresztül történik. Ugyanazon elven működik, mint az űrhajók hűtése.

Kérdés: Tervbe van véve a zökkenőmentes játékmenet biztosítása az átmeneti fázisok lerövidítésével?
Válasz: Igen. Az átmeneti fázisokat a legtöbb ember nem veszi észre, de ezek a fázisokat csökkentjük. Tudjuk, hogy néhány embernek ez igazi problémát okoz – ők hosszú átmeneti fázisokat tapasztalnak. Ez részben avval van összefüggésben, hogy hol vannak a világban, és hogy milyen az Internet kapcsolatuk. Dolgozunk ezen, hogy javítsunk a helyzeten, vannak erre belső eszközeink, méréseink. Elvileg zökkenőmentesek ezek az átmeneti fázisok, azonban mivel adatokat hívunk le a központi szerverekről, ez több időt vehet igénybe néhány embernél, ami a fázisok megnyúlását eredményezi.

Kérdés: A kérdés a karakter generálóhoz kapcsolódik: bemutatják-e majd a küldetéseket és a faliújságot (bulletin board) karakter generálóval készített NPC-k?
Válasz: Az elején nem. Viszont tervbe van véve a karakter generáló használata NPC-khez. Nem azonnal. Nagyszerű lenne majd ezt megoldani, de egyelőre ne várjatok erre. Addig, amíg nem találkozhatunk a karakterekkel szemtől-szemben, ez nem adna sokat a játékmenethez.

Kérdés: A kalózkodás messze a legnehezebb, és legkevésbé jövedelmező foglalkozás. Tudna valamit mondani, hogy mikor fog frissítést kapni ez a tevékenység?
Válasz: Ahogy korábban beszéltünk már róla, szerintem a kalózkodás kapta az egyik legnagyobb változást indulás óta. Ha változtatjuk a kalózkodás módját, akkor változtatjuk annak a módját is, hogy bennünket hogy tudnak kirabolni. Ez is azok közé tartozik, amit folyamatosan próbálunk egyensúlyban tartani. Valószínűtlen, hogy magához a játék módhoz hozzányúlnánk a közeljövőben.

Kérdés: Keelback milyen hajó lesz?
Válasz: A Keelback egy Lakon Spaceways által gyártott űrhajó. Type-6-on alapul, annál fejlettebb, több fegyveröböllel és jobb felfüggesztésekkel (bővítőhellyel – hard points).

Kérdés: Hallhattunk néhány szóbeszédet egy felsőkategóriás Fer-de-Lance változatról. Meg tudja erősíteni a pletykát?
Válasz: Minden űrhajónak vizsgáltuk lehetséges, különböző változatait. Hogy ez a szóbeszéd pontosan honnan jön, nem tudom. Beszéltünk a Fer-de-Lance-hoz hasonló űrhajóról, de még nem vagyunk készek, hogy erről beszéljünk :).

Kérdés: Thargoid-ok?
Válasz: Nem akarok semmit sem elrontani pletykával… de lenyűgöz az a Parancsnok, aki végre dekódolta a jeleket. Nem mondok többet, további izgalmas dolgok jönnek.

Kérdés: A hadihajókkal (Capital ship) való játék eléggé fájdalmas, tervbe van véve, hogy szórakoztatóbb legyen velük / a környezetükben a játék?
Válasz: Egyetértek, nem igazán használjuk ki a hadihajókat, maga a méretük már igazán izgalmas. A válasz arra, hogy tervezünk-e velük valami mást is, igen, további terveink vannak velük.

Kérdés: Mikor láthatunk aszteroidába ágyazott űrállomásokat?
Válasz: Tulajdonképpen láthatjuk már őket a CQC-ben, de tudom, hogy nem ez az a válasz amire vártok. Jönni fognak, de még nincs határidőnk rá, hogy mikor. Reméljük, hogy a Season 2 második felében, de ez nincs kőbe vésve a tervezett megjelenésre váró funkciók között.

Kérdés: Lesznek további közösségi célok az emberiség uralta terület kiterjesztésére irányulóan?
Válasz: A válasz természetesen IGEN.

Kérdés: Fog játszani a Star Citizennel?
Válasz: Igen, nagyon várom, hogy játszhassak vele.

Kérdés: Lesz lehetőség meghódítani bolygó felszíni bázisokat?
Válasz: Érintettük már, ezekkel a bázisokkal kapcsolatban sokféle küldetés lesz elérhető. Nem tervezzük, hogy játékosok birtokolhassanak ilyen bázisokat, legalábbis egyelőre nem.

Kérdés: A kérdésem, hogy milyen szinten lesznek az NPC-k bevonva a Horizons-ba? Azt tudjuk, hogy az SRV-ket nem fogják NPC-k vezetni, de megvalósításra kerül-e ez majd a Season 2 során? Vezetnek majd az NPC-k űrhajókat a bolygók körül, ahogy teszik ezt az űrben? Harcba lépnek majd hajó-hajó, vagy hajó-felszín elleni ütközetekben a bolygófelszín közelében, csak mint a játékosok?
Válasz: Igen, szeretnénk az NPC-ket bevonni ebbe. Például az NPC-k irányítják az Őrszemeket (Skimmers). Azt, hogy NPC-k SRV-ket vezetnek tervben van, de nem valószínű, hogy a Season 2-ben ez jönni fog. Lehet, hogy igen, de nem ez a prioritás. Űrhajókat irányítani viszont fognak játékosok ellen bolygófelszín közelében.

Kérdés: Lesz-e a játékhoz API a Season 2 során?
Válasz: Tudom, hogy a fejlesztők foglalkoznak evvel, viszont aggódunk a csalások miatt. Számolunk evvel a jövőbeni fejlesztések során, de jelenleg ez most nem prioritás.

Kérdés: Lehetséges lenne egy pénz átutalás funkciót implementálni a játékba, mondjuk miután a pilóta elért egy bizonyos rangot?
Válasz: Jelenleg is van ilyen rendszer, igaz nem igazán erre a célra fejlesztve, de platina, arany és egyéb rakományt tudunk átadni másoknak. Elég könnyű így Cr százezreket, viszonylag rövid idő alatt másra átruházni. Éppen ezért nem gondolkodtunk ilyen opción, és tartunk is attól, hogy ezt megpróbálják majd kihasználni, csalni általa.

Kérdés: Tervben van véve a 32-es instance cap növelése?
Válasz: Beszéltünk már róla, tudnánk növelni, de viszonylag több adatot cserélünk, mint más játékok. Ettől függetlenül folyamatosan felülvizsgáljuk ennek lehetőségét.

Kérdés: A személyszállítás a bolygófelszínre landolással (Planetary Landings) érkezik-e majd, vagy majd a későbbiek folyamán a Season 2-vel, vagy utána fog csak majd jönni?
Válasz: A személyszállítás játékmódot sajnos nem emlékszem, hogy mire időzítettük.

Kérdés: Kaphatunk valamilyen információt az Imperial Cutter-ről és a Federal Corvette-ről? Talán egy-két screenshot?
Válasz: Attól tartok fényképünk nincs még. Néhányan kérdezték a méretét, azt meg tudom erősíteni, hogy valamelyest nagyobbak, mint az Anaconda. Ugyanakkor mindkettő sokkal többre képes, ugyanis nagyobb felfüggesztésekkel (bővítőhellyel – hard points) rendelkeznek, és drágábbak is. Mindkettő átfér az űrállomások dokkoló nyílásán.

Kérdés: Milyen bolygó felszíni szolgáltatásokat találnak majd a felfedezők 20 000 fényévnyi távolságra a Naprendszertől?
Válasz: Nyilván lesznek dolgok amiket össze lehet majd gyűjteni, meg egyebek amiket megtalálhattok, de nem akarnék leleplezni dolgokat. Az egzotikus dolgokat távolabbra találjátok majd meg, mint közelebb. Hasonlóan, mint a bányászatnál.

Kérdés: Láthatunk majd küldetéseket és csatákat NPC-kel az űrből a bolygófelszínre, a bolygófelszínről az űrbe átváltás között? Például az NPC kirángat minket bolygóközi utazásból, miközben szállunk le a bolygófelszínre; követ majd bennünket az NPC a felszínre?
Válasz: Ez elég komplex a küldetéseket tekintve. Ha például Wing-ben repülünk, és valamelyik játékosnak nincs Horizons kiegészítője, akkor azt hogy kezeljük le. Természetesen ez egy olyan funkció, amit vizsgálunk, hogy hogy tudjuk megvalósítani.

Kérdés: Lesz egy újfajta belső, specializált egység, mint például az FSD vagy a Power Plant, amelyet minden űrhajó megkap a bolygó felszínre szálláshoz? Az SRV az általános belső rekeszt (internal compartment) fogja használni?
Válasz: A kérdés első felére a válasz igen. Nem vagyok teljesen biztos most benne, hogy végül miben maradtunk a fejlesztőkkel, lehet, hogy a Horizons-al automatikusan jön majd ez. A kérdés második felére a válasz, az, hogy az SRV 4 tonna rakteret igényel majd, de nem fog külön belső rekeszt igényelni, foglalni.

Kérdés: Milyen rang szükséges majd a Federal Corvette-hez?
Válasz: Ó Istenem, nem tudom…. :( Bocsánat, de elég magas!

Kérdés: Lesz majd több fényforrás egyes rendszerekben a közeljövőben? Jelenleg amikor közel vagy egy csillaghoz, akkor is csak a fő csillag fénye világít meg.
Válasz: Ez is azon a listán van amelyen a bolygók körüli gyűrűk árnyék vetése. Igen, ez is olyan dolog, amit előbb-utóbb javítanunk kell. Lehet, hogy csak magas és ultra grafikai beállításoknál, de nem alacsonynál, hogy a képkocka megjelenítést is szem előtt tartsuk a gyengébb konfigurációjú játékosainknál. A legfőbb oka ennek az, ha több árnyékot kapunk, akkor az rendkívüli számítást igényel.

Kérdés: Hogy lesz a Parancsnokok feje más játékosok számára látható? Látni fogjuk majd őket más Parancsnokokkal való kommunikáció során?
Válasz: A pilóták arca csak akkor van takarva, amikor a pilóta fülke kabinja kiszakad, felreped. Egyéb alkalmakkor az arc látható, ugyanis a fülke nyomás alatt van. Az ötlet az, hogy van levegő a hajóban, egyébként végig űrruhában kellene lenniük. Van a pilóták nyakában egy nyaklánc szerű szerkezet, ahonnan “előrobban” a maszk. Erről talán mutattunk koncepció rajzokat a béta fázis / kickstarter során.

Kérdés: Lesz majd többféle megkülönböztetés rendszerek, és űrállomások között?
Válasz: Igen, lesznek változatok, nem tudom pontosan, hogy mikor.

Kérdés: Milyen típusú SRV-k érkeznek majd a Season 2 során?
Válasz: Jön majd többféle típus, az első változatok nagyon hasonlítanak majd az SRV-re. Hogy miben különböznek majd, az még fejlesztés alatt.

Kérdés: A hajók elnevezésének lehetősége Kickstarter-es ígéret volt. Mikor várhatjuk ennek megvalósítását?
Válasz: Az volt? Ó, egek… :) Azt hiszem, hogy ez olyasmi, amit mindenki akar, vár. Meg fogjuk csinálni, beszélek majd a fejlesztő csapattal.

Kérdés: Bármilyen új tartalom, ami a Thargoid-okhoz köthető?
Válasz: Valamelyest érintettük már ezt a kérdést. Annyit elárulhatok, hogy jönnek a Thargoid-okhoz köthető dolgok, a Season 2 során.

Kérdés: Lesz bookmarking / hajónapló ahol a már meglátogatott rendszereket tudjuk majd tárolni?
Válasz: Nem tudom. Bocsánat.

Kérdés: Lesznek megásárolható űrhajó modell készletek?
Válasz: Modellek lesznek, de tudomásom szerint ezek nem készletek.

Kérdés: Van tervbe véve valamiféle galaktapedia, ami a történetet és űrhajó tervrajzokat tartalmazna?
Válasz: Nagyszerű lenne. Kellene valami hasonlót csinálnunk. Rengeteg belső anyagunk van ehhez, úgyhogy valami ilyesmit fogunk csinálni, bár rengeteg munka létrehozni, és karban tartani is.

Kérdés: Fogunk találkozni olyan hatalmas, kupolák (dome) alatti városokkal, mint amilyenek az Elite 2 és 3-ban voltak?
Válasz: Egyre nagyobb települések jönnek majd. Van egypár dolog 2.0-ban is már. Az egyre nagyobb városok ugyan nem 2.0-val, de a Season 2 során megjelennek majd.

Kérdés: Tudjuk telepíteni majd az SRV-nket a bolygó felszíni állomásokon landolt űrhajónkból?
Válasz: Érdekes módon jelenleg nem. A jelenlegi felhasználói felület nem enged erre lehetőséget. Ez persze nem teljesen véletlen. Amikor a leszállóhelyen tartózkodik a repülőgépünk, akkor nincs sok érdekes dolog, amit tehetnénk. Tehát a válasz, jelenleg nem, de jó mókának hangzik, így megnézzük ennek használhatóságát.

Kérdés: Hogy fog az instancing működni amikor a bolygó körüli pálya, és a felszín töltődik be. A bolygó körüli cirkálás mód már instance terület? Vagy hasonló a bolygóközi utazás módhoz (supercruise)? Vagy egy másik instance nyílik, amikor kilépünk a felszínre?
Válasz: Most nem vagyok benne biztos, hogy az instancing hol történik pontosan. Eléggé zökkenőmentesen megy jelenleg. Az biztos, hogy bizonyos problémákat felvet, mivel nem minden játékosnak lesz meg a Horiznons kiegészítő. A bolygófelszínen természetesen van instancing.

Kérdés: Tudna nekünk mondani valamit arról, hogy mikor tudunk majd a hajónk vagy az alvónegyed körül sétálni?
Válasz: Sajnálom, attól tartok nem :). Nem ebben a Season-ban, nagyon sajnálom.

Kérdés: Lesznek más idegen fajok a Thargoid-okon kívül?
Válasz: Igen.

Kérdés: Lesz HTC Vive támogatás?
Válasz: Igen lesz. Ma játszottam HTC Vive-on!

Kérdés: Mennyibe fog kerülni a Corvette?
Válasz: Sajnos nem tudom, de nagyon drága lesz.

Kérdés: Ha Wing-ben fedezünk fel, lesz lehetőségünk osztozni az érte járó pénz jutalmon?
Válasz: Azt hittem, hogy ezt már megoldottuk. Tényleg bocsánat, bevallom nem próbáltam felfedezni még Wing-ben. Beszélek a fejlesztőkkel evvel kapcsolatban. Persze természetesen ez is olyan dolog, amit mindenképpen meg kell valósítanunk.

Kérdés: Jönnek új pályák CQC-hez?
Válasz: Ha jól emlékszem 1.5-tel érkezik majd. És majd utána is jön még több pálya.

Kérdés: Van híre a frame csökkenéssel kapcsolatosan, amit akkor tapasztalni, ha ellenséges űrhajó cirkál a közelünkben bolygóközi utazási módban (supercruise)?
Válasz: Sajnálom, de nincs hírem evvel kapcsolatban. Rákérdezek majd ezután a közvetítés után.

(Az összes játékból felvett jelenet megtekinthető a videóban 53:53-tól 56:59-ig – a fordíó)

Információ a szerzőről

Athalay

Mérnök informatikus, családos. C64-en ismerkedett az Elite-tel, melyet Elite minősítésig nyüstölt. A folytatásokkal már csak nagyon későn találkozott, így azok kimaradtak számára. E:D-t Kickstarter óta támgatja, követi. Érdeklődik, szereti a világűrrel kapcsolatos híreket, információkat,...

Erről beszélnek a többiek

  • Bestila

    № #551 @ 2015-11-08 16:54
    Nem vagy bejelentkezve.

    Köszi a fordítást:)

  • Szilas

    № #557 @ 2015-11-12 18:46
    Nem vagy bejelentkezve.

    Szomorúan olvasom, hogy a bookmark, illetve a látogatott rendszerekre negatív válasz érkezett, szerintem az egyik legfontosabb funkció lenne a legtöbb felfedező hajlamú pilóta számára. Én is köszönöm a fordítást!

    • Cooper

      № #560 @ 2015-11-23 23:16
      Nem vagy bejelentkezve.

      Az inara.cz oldlon a commanders log-nál be tudod irni hogy melyik rendszert látogattad meg. Nem a legjobb megoldás, de a semminél több.

Nem vagy bejelentkezve :-(

Csak bejelentkezve tudsz hozzászólni a témához.

Jelentkezzen be, kapitány!